top of page

Swimming Israel

Public·394 members

(Élő adás<<<) Szerbia Magyarország élő 7 szeptember 2023






2005. évi IV. törvény - Hatályos jogszabályok - Jogtár


Magyarország-Szerbia: élő közvetítés


Az Eb-szereplés kiharcolása után Szerbia ellen jöhet az újabb magyar futballcsodaEzzel a döntetlennel a magyar válogatott pontszámban beérte a 3-as csoport élén álló orosz csapatot, szerdán pedig a török válogatottal jástzik a Puskás Arénában. Jovics kapott labdát háttal a kapunak, majd 11 méterről lőtt, de Dibusz könnyedén fogta a labdát. A kilencvenkettedik percben járunk. Érezhető, hogy a magyar csapat most már az eredmény tartására játszik, ugyanis a döntetlennel biztosan bennmarad a Nemzetek Ligája B osztályában. A játékvezető négy percet hosszabbít. Egy szerb tüzijáték végén Gacsinovics lött kapura 12 méterről, Botka Endre azonban fejjel menteni tudott.


A mieink aztán szépen lassan magukhoz tértek, és átvették a mérkőzés irányítását, a 39. percben pedig egy gyönyörű góllal egyenlítettek. Tadics cselezgetett a magyar kapu előtt, majd a visszatett labdáját Radonjics lőtt el 16 méterről, de nem találta el a kaput. A magyar válogatott az első félidőben 52%-ban birtokolta a labdát, és 13 kapura lövése volt. Az egyenlítő gól óta is a magyar csapat irányítja a játékot. Gyönyörű góllal egyenlített a magyar válogatott. Nikolics kiugratás után Kalmár Zsolt került ziccerbe, és a kivetődő Dmitrovics lába között a kapuba lőtt.


Serbia élő állás, program és játékosok statisztikái


Szoboszlai szögletét röviden fejelték ki, a kipattanót Sigér lőtte el 19 méterről, de a kísérlete jócskán elszállt a kapu fölött. Nikolics indította Besét a jobboldalon, aki középre lőtt, de Risztics becsúszva blokkolta a labdáját. A magyar válogatott a mai meccsen is újoncot avat. A 24 éve Kecskés Ákos először játszik a nemzeti csapatban. Az első helyzet. Tadics jobbról belőtt labdájára Jovics érkezett középen, spiccel belepöckölt a labdába, de nem tudta azt kapura irányítani. A két csapat egyelőre 50-50%-ban birtkoloja a labdát, helyzet még nem volt egyik oldalon sem.


Nem lesz teljesen zárt kapus a szerb-magyar Eb-selejtező


Szerb labdarúgó-válogatott


M4 Sport


Nem lesz teljesen zárt kapus a szerb-magyar Eb-selejtezőCsak részben lesz zárt kapus szeptember 7-én a Szerbia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője elmondta, hogy bár az európai szövetség (UEFA) zárt kapus rendezést rendelt el a találkozóra, ezért jegyeket nem is értékesíthetnek a meccsre, ugyanakkor az UEFA rendelkezései szerint a vendégcsapat részéről maximum 200 fő tiszteletjegyes, valamint 20 VIP-vendég a helyszínen tekintheti meg az összecsapást. Emellett a sajtó akkreditált munkatársai, az UEFA képviselői és partnerei is ott lehetnek a stadionban.


Így ünnepelték a magyar játékosok az egyenlítést. Fotó: Polyák Attila - Origo Sigér lőtt 25 méterről, de egy szerb védő belelépett a bombájába. A szerbek valamivel agresszívabban kezdték a második félidőt. Lukics ütött oda egy nagyot Nagy Ádámnak, sárga lap. Szerbia kezdte a második félidőt. Kalmár Zsolt gyönyörű gólt lőttFotó: Polyák Attila - Origo Így örült Kalmár Zsolt a góljánakFotó: Polyák Attila - Origo A magyar válogatott pontatlanul kezdte a mérkőzést, így a szerb csapat a semmiből szerzett vezetést.


Szerbia élő eredmények, végeredmények, következő meccs


M4 | MédiaKlikk


Szoboszlai 40 méteres szabadrúgását kifejelték a szerbek. A mieink egyelőre agresszívan letámadnak, a szerbek másodpercekre tudják csak megtartani a labdákat. Egyelőre egyik csapat sem rontott neki a másiknak, de a mieink birtokolják többet a labdát. A magyar válogatott kezdte a mérkőzést. A magyar válogatott kezdőcsapata: Dibusz - Lang, Kecskés, Botka - Holender, Kalmár, Sigér, Nagy Á., Bese - Szoboszlai - Nikolics. A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni.


Szerbia - Magyarország Összefoglaló: Labdarúgás gólok &


Dmitrovics, az Újpest korábbi kapusaFotó: Polyák Attila - Origo Könyves kapott remek labdát Kecskéstől, elhúzott a jobboldalon majd középre centerezett Szoboszlai felé, de egy szerb védő becsúszva menteni tudott előle. Az utóbbi percekben a szerbek egyre feljebb merészkedtek. Spajics rúgott oda Szoboszlainak, majd Negót is letarolta.


U20 vízilabda vb döntő: Szerbia - ÉLŐ közvetítés


Sárga lap. Egy jobboldali beadás után Lang Ádám tisztázott fejjel a kapu torkából. Ristics helyén pedig Mladenovics folytatja. Cseréltek a szerbek. Maksimovics helyére Grujics érkezett. Nikolics lecserélésvel, Dibusz Dénes lett a magyar válogatott csapatkapitánya. Holender húzott el a baloldalon, betört a tizenhatoson belülre majd középre lőtt, azonban Dmitrovics lábbal szögletre mentett. Sigér Dávid helyére pedig Nego Loic érkezett. A mieink is cseréltek. Nikolics helyére Könyves érkezett. Cseréltek a szerbek.


Szoboszlai 25 méteres szabadrúgását Dmitrovics fogta vetődve. Szoboszlai beadására Lang Ádám robbant be, de néhány centivel lekésett a labdáról. A bekapott gól óta újra a mieink irányítják a játékot. Vezetnek a szerbek. Jovics lefejelt labdájával Radonjics indult meg a kapu felé, lefutotta Kecskést, majd egy csellel átjátszotta Botkát, végül tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtt Dibusz mellett. A magyar válogatott enyhe fölényben kezdte a meccsetFotó: Polyák Attila - Origo Szoboszlai jobboldali szögletére Kecskés robbant be, de a labda néhány centivel elszállt a feje fölött, Egy rossz szerb felszabadítás után Nikolics került helyzetbe, de 10 méterről kapu fölé lőtt. Szoboszlai kis híján lemásolta az Izland ellen lőtt gólt. Átvette egy labdát a balszélen, megindult befelé majd 19 méterről lőtt, de ezúttal sajnos beleléptek a kísérletébe.


Micsoda védés. Milinkovics-Szavics védelem mögé benyesett labdáját Jovics lőtte kapura férfordulatból, de Dibusz azonban elképesztő reflexmozdulattal belekapott a labdába. Mindkét csapat mindent megtesz a győzelemértFotó: Polyák Attila - Origo Egy gyors szerb kontratámadás végén Mladenovics adott középre, de a visszasprintelő Nagy Ádám menteni tudott. A kontrából a szerbek végigvittek egy támadást, végül Lukics átadása után Jovics lőtt 10 méterről a kapu mellé. Könyves lövését Dmitrovics védte. Radonjics helyett pedig Vlahovics folytatja. Kettőt cseréltek a szerbek. Tadics helyére Milinkovics Szavics érkezett. Bese helyére Schafer András érkezett.


Szerbia-Magyarország ÉLŐ - Magyar Vizilabda Szövetség


Az Eb-szereplés szempontjából kulcsfontosságú meccs jön


About

ברוך הבא לקבוצה! אתה יכול להתחבר עם מנויים אחרים, לקבל עדכונ...
bottom of page